Jelentősebb bajai évfordulók 2018-ban

Jász Anikó összeállítása

280 éve, 1738-ban

– április 20-án született Baján Jelky András szabó, utazó. Kalandos életét Hevesi Lajos 1872-ben kiadott, Jelky András kalandjai című ifjúsági regénye tette ismertté. (235 éve, 1783. december 6-án hunyt el Budán.)

160 éve, 1858-ban

– szeptember 24-én született Baján Kőszegi Károly mérnök, a talajmarógép feltalálója. Találmányait sikertelen vállalkozásai miatt nem tudta érvényesíteni, ismeretlen körülmények között halt meg. († Baja?, 1919?)

– november 16-án hunyt el Angliában, Eywoodban Mészáros Lázár honvéd altábornagy, hadügyminiszter (1848). Hamvai 1991 óta a bajai Rókus temetőben nyugszanak. (sz. Baja, 1796. február 20.)

155 éve, 1863-ban

– március 17-én született Baján Kodály Zoltánné sz. Sándor (Schlésinger) Emma zongoraművész, zeneszerző. (60 éve, 1958. november 22-én hunyt el Budapesten.)

– június11-én született Baján Csermák Mihály honvédezredes, az „uzsoki hős”. († Ligetes <Luh, Ukrajna>, 1915. január 1.)

145 éve, 1873-ban

– március 28-án született Csíkmindszenten Nagy István festőművész, 1933-tól haláláig Baján élt.(† Baja, 1937. február 13.)

140 éve, 1878-ban125 éve, 1893-ban

– június 6-án született Ráckeresztúron idősebb Éber Sándor festőművész, tanár. († Baja, 1947. december 14.)

125 éve, 1893-ban

– február 20-án született Bácsalmáson Oltványi (Artinger) Imre közgazdász, politikus, művészeti író, műgyűjtő. A magángyűjteményéből Baja városának ajándékozott műtárgyakkal megalapozta a Türr István Múzeum képzőművészeti gyűjteményét. († Budapest, 1963. január 13.)

120 éve, 1898-ban

– november 5-én született Budapesten Nagy András építészmérnök, városi főmérnök, 31 éven át volt Baja főépítésze (1929-1960). († Baja, 1979. június. 2.)

115 éve, 1903-ban

– szeptember 27-én született Baján Gondos (Grünhut) László filozófus. († Frankfurt, 1962. augusztus. 6.)

110 éve, 1908-ban

– május 3-án hunyt el Budapesten Türr István tábornok, szabadságharcos, olasz királyi altábornagy, a Korinthoszi-csatorna építésének egyik szervezője. (Baja, 1825. augusztus 11.)

35 éve, 1983-ban

– január 20-án nyitották meg a Petőfi-szigeten Baja modern szállodáját, a Sugovica Hotelt.