2018. január 23-án Szegeden elhunyt Dr. Vajtai István, a bajai kórház korábbi (1990-1994) igazgató főorvosa, a tüdőosztály egykori vezetője, 1994-1998 között városunk önkormányzati képviselője, a Baja Városért kitüntetés birtokosa. A kiváló szakember a Bajai Honpolgárhoz is szorosan kötődött, hiszen 1995-2000 között a szerkesztőbizottság tagja, 1990-től 2007 lapunk rendszeres szerzője volt, aki egészen változatos műfajokban alkotott. A tárgyalt időszakban több mint 80 közleménye jelent meg a Bajai Honpolgárban. Szerkesztőségünk őszinte részvétét fejezi ki az elhunyt családjának, emlékét megőrizzük. Az alábbiakban Vajtai István szakmai életútjának rövid összefoglalását olvashatják. (A szerk.)
Dr. Abonyi József – Dr. Szarka Ildikó
1936. június 9-én Jászberényben született, pedagógus család harmadik gyermekeként. Édesapja elismert középiskolai tanár volt, fia születése után családjával Szegedre került, így Vajtai István gyermekkorát és tanulóéveit (az egyetemet is beleértve) Szegeden töltötte. Diáktársai Citinek szólították, ez életre szóló beceneve maradt. Tanulmányai mellett versenyszerűen sportolt, ifjúsági magyar bajnok lett 100 méteres mellúszásban. Atletizált is, különösen magasugrásban és a futószámokban jeleskedett.
1961-ben szerzett orvosi diplomát a Szegedi Orvostudományi Egyetemen. Ott ismerte meg a bajai származású Kiss Magdolnát, akit 1962-ben feleségül vett. Ezen kapcsolat révén került Bajára, és kezdte el orvosi karrierjét a kórházban, a tüdőgyógyászati osztályon. Felesége fül-orr-gégész lett, két fiúgyermekük született. 1965-ben szakorvosi vizsgát tett tüdőgyógyászatból; 1969-ig, az osztály megszűnéséig ott dolgozott. A szakmai érdeklődés terelte a radiológia felé, 1972-ben radiológus szakvizsgát is szerzett. Nevéhez fűződik a bronchológiai vizsgálatok bevezetése a bajai kórházban, és annak továbbfejlesztése az általános endoszkópia irányába. Ő alapította meg az önálló endoszkópos laboratóriumot, és Baján elsőként végzett gyomortükrözést.
1976-ban Gajdócsi István megyei tanácselnök meghívását elfogadva kinevezték megyei főorvosnak Kecskemétre, ahol 1978 júniusáig irányította a megye egészségügyét. A szakmai ambíciók és a kíváncsiság ösztönözte arra, hogy Algériában radiológusként dolgozzon. Megszakítással 7 éven át dolgozott Afrikában egzotikus körülmények között, ahol sok különleges kórképpel találkozott, amelyekről szakmai körökben szívesen mesélt.
Visszatérve Bajára, 1989 végén vette át a bajai tüdőbeteg-gondozó intézet vezetését. 1990. november 1-től a bajai kórház orvosigazgatójává nevezték ki. Nehéz évek következtek a rendszerváltással járó átszervezések miatt, melyeket sikeresen vezényelt le. 1994-ben önkormányzati képviselővé választották, és az egészségügyi bizottság elnöki tisztét töltötte be. Itteni munkája során bontakoztak ki azon tulajdonságai, melyet egy korábbi jellemzésben olvashatunk róla: „társadalmi problémák iránt érzékeny, szenvedélyes vitázó, széleskörű egészségszervezési és szociálpolitikai tapasztalatokkal rendelkező ember.”
2002 decemberéig dolgozott a tüdőbeteg-gondozó intézetben. Feleségét – akit súlyos betegsége alatt odaadóan ápolt – 2004 decemberében veszítette el. Mivel fiai külföldön élnek, úgy döntött, hogy nyugdíjas éveit szeretett nővére közelében tölti, és visszaköltözött Szegedre.
Önmagát kereső ember volt, az önmegvalósítás formáit kitartóan kutatta egész élete során. Ebből ered a rá jellemző, mindannyiunk által csodált sokoldalúsága. Remekül írt, festett és fotózott. Szerette és ismerte a természetet, imádta a Gemenc világát. Krétarajzai őrzik az algériai évek emlékeit, ezek a mai napig a kórházi folyosókat díszítik. Emlékezetes írásai, úti beszámolói jelentek meg a Bajai Honpolgárban, melynek éveken át szerkesztőbizottsági tagja volt. Az ő ötlete nyomán készült el A bajai kórház millenniumi évkönyve 2000-ben, melynek szerkesztői munkáit is irányította.
Szegedi évei alatt, megroppant gerinccel is járta a várost, élvezettel fotózta Szeged régi épületeit. Amikor már nem tudta elhagyni lakását, emlékiratait rendezte és foglalta írásba.
Január 23-án egy jó ember, kiváló orvos távozott közülünk, egy gazdag, színes életpálya zárult le. Búcsúzunk tőle, emlékezünk rá, és hálásak vagyunk a sorsnak, hogy kortársai lehettünk.