Tavaszváró

E sorok írásának pillanatában a tél utolsó (?) erejét próbálgatja rajtunk, és egyelőre még távolinak tűnik a szép tavaszi napsütés. Bízva a természet évezredes rendjében mégis reménykedünk, hogy ebben a hónapban már ránk köszönt a kikelet, és az ilyenkor esedékes ünnepeket – részben legalábbis – a szabadban köszönthetjük. Új lapszámunkban két írás is kapcsolódik 1848 márciusához: Szünder Dezső receptjének kenyere nemzeti színekben pompázik, Dósai Anna díjnyertes diákmunkája pedig Mészáros Lázár helyi emlékezetének régi és mai jeleit veszi számba. Két interjúnk összesen négy, más-más területen működő, értékes ember munkásságát hozza közelebb az olvasóhoz, de nincs hiány tudományos igényű anyagokban sem. Néhány képet e lapszámban is találhatnak a Duna Fotóklub természetfotó-kiállításáról, de ha honlapunkra (www.bajaihonpolgar.hu) is ellátogatnak, akkor színesben is megcsodálhatják őket, és további képeket is találhatnak.

Ha az időjárás tekintetében nem is lehetünk biztosak, más szempontból már február végén is sejthető, hogy forró tavaszunk lesz; a közbeszéd szinte minden szintjét áthatja a választási kampány, a politikai ellenfelek lejáratása, az észérvek, tartalmi viták helyett bevetett indulatos propaganda-hadjárat. A magyar sajtó nagy része – önként vagy kényszerből – maga is részese, alakítója, eszköze vagy elszenvedője a pártpolitikai küzdelmeknek, pénzoligarchák és politikusok hatalmi játszmáinak. A Bajai Honpolgár abban a szerencsés helyzetben van, hogy nem kell állást foglalnia értelmetlen ideológiai vitákban, nem kell megfelelnie politikai oldalak vagy elkötelezett laptulajdonosok elvárásainak, így arra koncentrálhatunk, amihez talán jobban is értünk: városunk és régiónk kultúrájára. De ne is várjanak tőlünk állásfoglalást (helyi vagy országos) aktuálpolitikai ügyekben, a támogatandó képviselő-jelölt személyében – mindez továbbra is más lap(ok)ra tartozik. Mi abban bízunk, hogy olvasóink számára – legyenek bár bal- vagy jobboldali szavazók, vagy éppen apolitikusok – létezik egy helyi minimum: az örök értékek tisztelete. A mi folyóiratunk ezeket szolgálja, és nem múlandó politikai harcosokat.