Áprilisban elhunyt a bajai származású jeles középkortörténész, Makk Ferenc professzor, akire két írás is emlékezik. Gergely Ferenc az egykori bélás diák alakját idézi fel.
Szerencsés tanár vagyok, mert már pályám kezdetén lehetőségem nyílt átlagon felüli tehetséggel megáldott, lenyűgözően szorgalmas, törekvő fiatalokat nevelni-tanítani. Mint a tudás magvaira éhes „kiscsirkék”, úgy gyűltek körém, szállták meg gimnáziumi szobácskámat. Michler István, Szegfű László, Hajnóczy „Zsiga” (= Gábor), Kovács István, Lárencz László és mások között ott sürgölődött egy nyílt tekintetű, mosolyra mindig kész, a labdával jó barátságban lévő fiatalember, édesanyja szeme fénye, reménysége: Makk Ferenc, a mindennapokban, kortársak között, egyszerűen csak Maxi.
Vaknak kellett lennie annak, aki nem vette észre, hogy esetében nem egyszerűen egy szorgalmas diák koptatja iskolánk padjait, hanem ösztönösen a társadalmi felemelkedés lehetőségét kereső ifjút vetett elénk a sors. Volt, aki a jelzett körből tehetségesebbnek látszott, de szorgalmával senki nem vehette fel a versenyt. És ez az őserejű tenniakarás végig kísérte alkotó életét. A gimnáziumi osztályában szervezett történelmi „lóversenyeken” ádáz szellemi csatákat vívott Michler Pistával, többnyire fej-fej mellett küzdve a győzelemért. Bátran, szívósan vágott neki a Bükk csúcsainak, miként Keszthelyi György tanár úr irányítása mellett a francia nyelv elsajátításának is. Mindkettőt legyőzte, s a „csúcsoknak” soha nem lett vége.
Ezek becserkészésében a Szegedi Bölcsészkaron Szádeczky-Kardoss Samu és Hahn István professzorok nyúltak a hóna alá. Pályaívén nagyot lendített Kristó Gyula barátsága. Családja mindenben segítette, könyvei, tudományos fokozatai, megtisztelő feladatai e nélkül nem születhettek volna meg. Támogatásra szüksége is volt, mert – ismerve a kort s benne a Szegedi Bölcsészkar történetét – nem volt könnyű embernek, tudósnak maradni. Makk Ferenc egyetemi tanárként is hű maradt útravalót adó iskolájához, a bajai III. Béla Gimnáziumhoz, iskolatársaihoz, tanáraihoz. Könyvespolcaimon ott sorakoznak különlenyomatai, kötetei, melyekből én is, egykori tanára, sokat tanultam.
Távozása fájó s egyben reményt keltő: hiszen ő már tudja, hová is tartunk… Ferikém! Üdvözlöm a Szakkör valamennyi tagját. Dolgozzatok nyugodtan! Mi is megyünk!
