Moretti Gemma: Baja

 

Hosszú éveken át, - mint egy vándor -
csak pihenni jöttem néha ide.
Múlt az idő, és úgy éreztem,
hogy hazatérni itt az ideje.
Emberek, utak, házak,
mindig is visszavártak,
csak lehunyom a szemem,
s mindenre emlékezem;
A parti sétány mentén
loboncos fűzfák tánca,
hóesésben a gázlámpák
sejtelmes pillogása.
Uszály dohog a Dunán,
a fénylő hullámokon
vadkacsák ringatóznak,
ezüst halak villannak.
Bolyhos felhők fölött csapong
egy vijjogó sirálycsapat.
Ott a homokzátony, ahol
ragyogva sütött ránk a nap.
Mennyire vágyódtam utánatok!
És most megérkeztem, itthon vagyok.
Minden emléket megőriztem,
hogy visszatérek tudtam, hittem,
s hogy lépteimnek célja van,
és nem volt utam céltalan.
Ha kinézek az ablakon,
az ismert tornyot láthatom,
s úgy érzem, - mikor harangoznak -
nem volt tegnap és nem lesz holnap,
csak most van, ma, és hazaértem.
Máshol tán soha nem is éltem.